Flash Fiction
Ahogy ott lógott, a keresztre szögezve éppen azokért, akik megvetették, a szavak nem tudták megragadni azt a gyötrelmes fájdalmat, amely testének minden centiméterén áthaladt.
A pulzusa gyengült, minden szívverése tőrszerű szúrásként gyötrelem hullámait küldte az agyába. Vér és folyadék szivárgott a sebéből, kiszívta életerejét és hipovolémiát okozott. Félig szabaddá tett szövetei és izmai vonaglottak és görcsbe rándultak, elnyelték a fájdalom lángja, miközben fájdalomreceptorai tiltakozva sikoltoztak.
Testének súlya a mellkasához nyomódott, megfojtotta a tüdejét, és megfosztotta az értékes oxigéntől. Tudta, hogy légzőrendszere hamarosan meghibásodik, szervei pedig működésképtelenné válnak, ami szívleálláshoz vezet.
A torka kiszáradt, mintha ezer tű szúrta volna át, és a nyelve fékezhetetlenül görcsbe rándult. Még akkor is, amikor a vér elöntötte a száját, a szomjúság oltatlan maradt.
Annak ellenére, hogy teste vigasztalásért kiált, minden mozdulat gyötrelmet váltott ki a kezében és a lábában. Agyát a fájdalomreceptoraitól érkező jelek milliárdjai bombázták, így gyakorlatilag megsült.
De a kínok közepette a legrosszabb fájdalom abból a tudatból származott, hogy Atya elfordította a tekintetét. Utolsó erejével felkiáltott, és megkérdezte, miért hagyták el, pedig már tudta a választ. Bár arra számított, hogy ilyen elviselhetetlen lesz, egyszerűen nem tudta elviselni.
Az üresség abban a pillanatban fullasztó volt, mintha bánatba fulladt volna. Ez volt a súlya annak, aki a világért a bűn büntetését viselte.
Mégis azzal vigasztalódott, hogy tudta, hogy mindez megérte. A harmadik napon az Atya visszahozza őt a sírból, és az emberiség végre megbékélt Istennel.
Igen, megérte az egész. És ezt a gondolatot szem előtt tartva tudta, hogy itt az ideje. A szíve összeomlott, a tüdeje összeomlott, és az agya nem tudott több jelet fogadni, amikor feladtam a szellemet. De még a halálában is tudta, hogy legyőzte. A küldetést teljesítették. Most az emberiségnek lesz reménye a megváltásra.
