1 módszer, amely minden történethez használható
Tehát történeted feléhez értél, de szeretnél egy megdöbbentő cselekménycsavart bevezetni, amely reakciót váltana ki olvasóidból.
Szeretnél egy olyan játékot megváltoztató középpontot hozni, amely lenyűgözi olvasóit, és ragaszkodik a történetéhez. De hogyan csinálod? Hogyan írsz olyan epikus cselekménycsavart, amitől elképednek az olvasók?
Nos, a válasz a belső konfliktusokban rejlik.
A belső konfliktusok a szereplők vágyai ütköznek félelmeikkel, majd az ütközésből származó tévhit. Ez az, ami igazán számít a karaktereidnek, és ez az, hogy miért hoznak bizonyos döntéseket, amelyek előremozdítják a cselekményt.
Ha a cselekménycsavar semmilyen módon nem befolyásolja karakterének belső konfliktusát, akkor önmaga gyenge cselekménycsavarral rendelkezik, amely csak olvasói érzékeit köti le, de nem igazán számít.
A cselekménycsavar egy újabb lehetőség arra, hogy bevonzza olvasóit, és ragassza őket a történetéhez. Ennek pedig az a legjobb módja, ha beleveszed karaktered belső konfliktusait a csavarba.
Ha nem, akkor csak külső konfliktusok maradnak, amelyek az olvasók megrázkódtatását vagy izgalmas eseményekkel való meglepését célozzák. Elfelejti a történet legfontosabb részét, amely miatt az olvasók törődnek a történettel.
Emlékezz erre; ha a szereplőknek nem számít, akkor az olvasóknak sem.
Egy nagyszerű cselekménycsavarhoz nem kell minden olyan őrült, epikus külső eseménynek lennie, amely megváltoztatja a főszereplő sorsát. Sok író elköveti azt a hibát, hogy valami megdöbbentő eseményt hoz létre, amely csak elvonja az olvasók figyelmét, és bonyolultabbá teszi a történetet.
Egy nagyszerű utócsavarhoz csak annyi kell, hogy meglepje a főszereplőt ahhoz, hogy megálljon, hogy átértékelje és eltolja a céljait. Ez az! Nagy bónusz lenne, ha ezen is meglepődnének az olvasók.
A cselekmény csavarja olyan egyszerű lehet, hogy a főszereplő rájön, hogy beleszeretett fogvatartójába. Vagy olyan drámai, mint amikor rájönnek, hogy minden, amit életük során igaznak hittek, hazugságon alapult.
Ez a megdöbbentő kinyilatkoztatás hatással lesz vágyaikra és félelmeire, és arra készteti őket, hogy újraértékeljék végső céljuk elérésére irányuló stratégiájukat.
A cselekménycsavarnak nem egyszerűen az a célja, hogy összezavarja az olvasók gondolatait, hanem az, hogy jelentős hatást gyakoroljon a karakterre. Bár az olvasók meglepése nagyszerű, és örömérzetet válthat ki, a cselekmény csavarja is kulcsfontosságú része a cselekménynek, amely jelentősen befolyásolja karakterét, és eldönti, mi történik a továbbiakban.
Íme néhány kedvenc példám a játékot megváltoztató, értelmes cselekményfordulatokra. Adok egyet, ami sokkoló, de egyben értelmes is, és egy olyant, ami nem annyira sokkoló, de ugyanolyan értelmes.
Az első példa az egyik legkedvesebb YA kalandsorozatomból való; Gordon Korman on the Run
Forgalom a futásban
Ez a történet két testvérről szól; A 15 éves Aiden Falconer és a 11 éves Meg Falconer.
Szüleik professzorok voltak, mindketten a CIA-nak dolgoztak. Életük azonban rosszabbra fordult, amikor a szüleik által őrzött bizalmas információk egy ellenséges szervezethez kerültek.
Szüleik bíróság elé álltak, és hazaárulás miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték őket. De mi történt Aidennel és Meggel? Egyszerűen azért vetették be őket a fiatalkorúak közé, mert az árulók gyermekei voltak.
Aiden és Meg azonban tudták, hogy a szüleik ártatlanok, és bekerítették őket. De nem volt bizonyíték ezen állítások alátámasztására. Ezért úgy döntöttek, hogy egyedül törnek ki a fiatalkorúakból, és olyan bizonyítékokat találnak, amelyek tisztázzák a nevüket és helyreállítják az életüket.
Sikeresen kitörtek a juvie-ból, és menekülő életet éltek, de ahelyett, hogy az igazságszolgáltatás elől menekültek volna, a nyomukban lévő rendőrökkel és a fejükön jutalommal rohantak felé.
Szerencsére igyekezetük nem volt hiábavaló. Felfedezték, hogy nagybátyjuk, aki szintén a CIA-nak dolgozott, Frank bácsi, ahogy ők hívták, képes lesz tanúskodni szüleik ártatlanságáról. De a probléma az volt, hogy Frank bácsi mintha eltűnt volna a föld színéről.
Ezért a Falconer testvérek elindultak, hogy megkeressék Frank bácsit. Az egyetlen probléma most az volt, hogy a zsarukon és a fejpénzen kívül egy őrült kopasz bérgyilkos is megpróbálta megölni őket.
Először azt hitték, hogy csak egy őrült hazafi, aki gyűlöli szüleiket, amiért elárulták az országot, és meg akarta szabadítani a világot a Falconer családtól, de kiderült, hogy ennek semmi köze ehhez. Régóta tövis volt a testükben, így végül úgy döntöttek, hogy csapdát állítanak neki, ami megöli.
Kiállították a csapdát, és majdnem sikerrel jártak, azonban vissza kellett húzniuk, mert Aiden megdöbbentő kinyilatkoztatásra jutott;
A kopasz bérgyilkos valójában Frank bácsi volt!!! Miért akarta megölni őket? Miért változtatta meg a személyazonosságát? Miért nem tesz tanúbizonyságot a szülei ártatlanságáról?
Aidennek és Megnek most szünetet kellett tartania, és át kellett értékelnie stratégiáját, mert nem tudták megölni azt az egyetlen embert, aki megmenthetné a szüleiket.
Ez megdöbbentő cselekményfordulat volt számomra, mint olvasó, és a főszereplők számára, mert a cél, amit követtek, és amiről azt hitték, hogy helyreállítja az életüket, végül nem viszi őket semmire.
Ez azért nagyszerű cselekménycsavar, mert hatással van főhőseink vágyaira, félelmeire és tévhiteire, miközben meglepi őket és az olvasókat is.
A vágyuk?
Állítsák vissza az életüket, és térjenek vissza a normális életbe, ahol boldog családi életet élhetnek.
A félelmük?
Soha többé nem láthatják a szüleiket, és soha nem élhetik meg azt a normális életet, amelyre úgy vágytak.
A tévhitüket?
Ha bíznak a nagybátyjukban, és elhiszik, hogy Frank bácsi megtalálása jelenti a megoldást minden problémájukra.
A sokkoló cselekményfordulat?
Minden, amit hittek és végső céljuk elérése érdekében dolgoztak, hazugság volt, mert Frank bácsi valójában az ellenfél volt. És most új problémájuk van; túlélték a kopasz bérgyilkost, miközben becsapták, hogy felfedje valódi kilétét, és tanúskodjon szüleik ártatlanságáról.
Most pedig vessünk egy pillantást egy másik, nagyszerű cselekménycsavarral rendelkező történetet, amely nem annyira meglepő az olvasók számára, de mégis hatásos és tartalmas. Ez lesz a cselekmény csavarja az antagonista számára. Ez John Gwynne The Faithful And The Fallen című regényéből származik
Történetcsavar a hűséges és a bukott
Ez a történet egy próféciáról szól, egy háború megjövendöléséről két entitás között; a Kadoshim és a Ben-Elim. A Kadoshim démonok, akik Asrothot szolgálják, míg a Ben-Elim angyalok, akik Elyont szolgálják.
A prófécia szerint, amikor a háború elkezdődik, két ember lesz Asroth és Elyon hajója, és háborúba vezetné a két sereget.
Most már tudjuk, hogy főhősünk valószínűleg Elyon hajója, de a probléma az, hogy az antagonista Nathair is.
A prófécia szerint vannak bizonyos dolgok, amelyeket az edény megtenne, amivel mindenki tudhatja, hogy ők valóban a két isten edényei.
A probléma ismét abban rejlik, hogy a prófécia nem világos, hogy melyik edényen milyen cselekvést hajt végre, és így, mivel az antagonista már két jóslatot teljesített, azt hiszi, hogy ő Elyon edénye.
Nathair Aquillius főkirály fia, aki arról álmodott, hogy egy férfi mesél neki a háborúról, és arról, hogyan lesz belőle egy hajó, amely győzelmet hoz Elyon seregeinek.
A megdöbbentő kinyilatkoztatás akkor éri, amikor seregét egy ősi üsthöz vezeti, egy átjáróhoz, aminek az angyalok seregét kellett volna bevezetnie, de amikor kinyitotta a portált, és démonok rohannak be az alvilágból, rájön, hogy becsapták.
Emiatt úgy dönt, hogy soha többé nem bízik senkiben, és dühében elveszti az eszét, és meggyőzi magát arról, hogy Asroth melletti oldal még mindig segítene neki teljesíteni vágyát.
Nos, ez egy cselekménycsavar, amelyet mindannyian láttunk, de még mindig hatásos volt, mert sokkoló volt a karakter számára, és negatív karakterívvel haladt előre a történetben.
Ha azonban a szerző úgy kívánja, az olvasók számára is megdöbbentő revelációt készíthetett volna belőle, de mivel egy mellékszereplő cselekménycsavaráról van szó, és nem a fő cselekménycsavarról van szó, erre nem volt annyira szükség.
Mik voltak tehát az antagonista belső konfliktusai?
A vágya?
Egyesíteni világa hadseregeit és királyságait, és bevezetni a béke korszakát.
A félelme?
Hogy olyan gyenge Magas Király lesz, mint az apja, aki hagyta, hogy a többi király azt tegyen, amit akar, ami újabb háborúkat okozott.
A tévhite?
Az, hogy egy isten edénye, megadja neki azt a hatalmat, amelyre szüksége van ahhoz, hogy leigázza a többi birodalmat, és behozza azokat a birodalmába, véget vetve minden háborúnak.
Noha ez a cselekményfordulat számunkra, mint olvasók számára nem annyira sokkoló, mégis ugyanolyan hatásos volt, mert mindenki számára megváltoztatja a játékot.
Emlékezz erre; külső konfliktus a történet cselekménye; arról szól, hogy mi történik, de a belső konfliktus a történet; arról szól, hogy miért számít a szereplőknek, ami történik.
Ezért olyan fontos, hogy a történetet karaktervezérelje, és ne cselekményvezérelje, mert a karakterek a változás közvetítői, akik a történet során fejlődnek, változást idéznek elő, és továbbítják a kívánt történet mögött meghúzódó üzenetet. Mondd el a világnak.
Végül, ha a cselekmény csavarja semmilyen módon nem befolyásolja a karaktereket, akkor ez csak egy másik dolog történik, amely csak az olvasók reakcióját próbálja kiváltani, és nem befolyásolja a karaktereket.
Tehát vegye figyelembe a belső konfliktusokat a cselekménycsavar megírásakor, és győződjön meg róla, milyen jól működik!
